A Shoprenter eddig is kisebbségi magyar tulajdonban volt, az alapítók végleges kiszállása azonban szimbolikus lépés a régiós e-kereskedelmi szereplők és a keleti óriások által formált hazai piacon. A történet ráadásul nem is itt ér véget. FORBES CHECKOUT HÍRLEVÉL – IRATKOZZ FEL! Valódi e-kereskedelmi tudás, hetente kézbesítve. Iratkozz fel hírlevelünkre, a Forbes Checkoutra! Aki akarja, szimbolikus exitnek is veheti. A nyilvános céginformációk szerint február 16-án kiszállt a kisebbségi tulajdonos, a debreceni Innonic startupstúdió a legrégebbi zászlóshajójából, a Shoprenterből. A kizárólagos tulajdonos immár a lengyel IAI – övék a lengyel piacvezető e-kereskedelmi platform, az IdoSell is –, amely még 2021-ben vásárolt többségi tulajdonrészt a Shoprenterben, Magyarország legnagyobb bérelhető webáruházrendszerében. Mint megtudtam, a magyarországi platformot nem tervezik bezárni, sőt a Shoprenter mostani teljes felvásárlása egy még ennél is nagyobb üzlet részeként zárult le – erről később. Több ebből Az első napunk máig rekord, pedig sokan nem hitték, hogy van helyünk a piacon Mit üzen ez a magyar e-kereskedelemről? A fejlemény mindenképp jelképes a régiós e-kereskedelmi szereplők és a keleti óriások által formált hazai piacon. Ahol a magyar cégek belépési küszöbe és túlélési esélyei évről évre nehezednek, és ahol kérdés az is, mekkora növekedési potenciál maradt még a magyar ügyfeleknek kínált bérelhető webáruházak piacában. Akár a globális piacterek árnyékában. „A hazai e-kereskedelmi vállalkozásoknak régiós versenytársaiknál jóval nehezebb szabályozási és költségkörnyezetben kell működniük. A több ezer hazai webshop számára e-kereskedelmi infrastruktúrát nyújtó Shoprenter szerint a hazai piac ma sokszor inkább fékezi, mint ösztönzi a növekedést” – írta pont egy tegnapi elemzésében Kulcsár István Róbert, a Shoprenter társalapítója és vezető tanácsadója (rá még szintén visszatérünk). Kulcsár arra az iparági paradoxonra is rávilágított, hogy „miközben a működési környezet sokszor nehezíti a növekedést, alkalmazkodó vállalkozásokat termel ki”, illetve hogy „aki itt nyereségesen tud működni, jó eséllyel külföldön is versenyképes”. A Shoprenter 2011-ben indult, azóta több mint 20 ezer hazai webáruház elindításához járult hozzá, emellett az Ecommerce Expo szervezője is. Ha pusztán a számokat nézzük, a Shoprenter Kft. 2024-ben közel 2,2 milliárd forintos árbevétel mellett – egy év alatt 31 százalékos növekedés – csaknem 241 millió forintos adózott eredményt ért el. Ez még nem minden Az exitben van még egy csavar. Az IAI eddigi anyacége, a lengyel MCI Capital egy március 2-i sajtóközlemény szerint hivatalosan is lezárta az IAI tavaly bejelentett eladását egy másik magántőke-befektetőnek, a brit gyökerű Montagunak. Az MCI nettó bevétele a tranzakcióból 470,5 millió lengyel zloty volt (a bejelentés napján számolva 42 milliárd forint).Magyarán a Shoprenter körüli időrend így néz ki. 1. A Shoprenter 49 százalékos tulajdonosa, a magyar Innonic kiszáll, így a lengyel IAI lesz a vállalat 100 százalékos tulajdonosa (az eddigi 51 százalék helyett). 2. Ezután nem sokkal az MCI az IAI-ban meglévő teljes tulajdonrészét értékesíti, amelyet a Montagu vásárol meg. Úgy tudom, a Shoprenter IAI általi felvásárlásának lezárása – beleértve a fennmaradó kisebbségi részesedés megszerzését – valóban a Montagu IAI-ra vonatkozó akvizíciójának részeként történt. Azt is megtudtam, hogy az IAI nem tervezi elhagyni Magyarországot, és a jövőben is elkötelezett amellett, hogy a Shoprenter platformon keresztül támogassa a magyarországi kereskedőket. „Csak a legjobbat kívánjuk neki” Az exit hátteréről Zajdó Csabát, a Shoprenter tulajdonosát és az Innonic vezetőjét, többségi tulajdonosát is megkérdeztem: Forbes Checkout: Miért döntöttetek úgy, hogy kiszálltok a Shoprenterből? Zajdó Csaba: A döntés gyökerei 2021-re nyúlnak vissza, amikor az IAI megvásárolta a Shoprenter többségi tulajdonát. Az e-kereskedelmi piac rendkívül gyorsan változik, és tisztában voltunk vele, hogy egy lokális szereplőnek hosszú távon széles körű kihívásokkal kell szembenézni. Globális platformok jelennek meg, az ügyfélelvárások folyamatosan emelkednek, és akkor még nem is beszéltünk a covidjárványokhoz hasonló disztruptív eseményekről. Ahelyett, hogy mindent egyedül próbáltunk volna megoldani, stratégiai partnerségre léptünk az IAI-jal, amely évtizedes nemzetközi tapasztalattal, kiforrott eszköztárral és skálázható modellel rendelkezett – és az IAI ezt az ígéretet maradéktalanul be is váltotta. Rengeteg tudást és technológiai támogatást kaptunk tőlük, amiből a Shoprenter ügyfelei is profitáltak. A 2021-es lépéssel ugyanakkor egyértelműen elköteleződtünk amellett is, hogy előbb-utóbb a maradék kisebbségi tulajdonrészünk is gazdát cseréljen – ez az ilyen típusú tranzakcióknál bevett gyakorlat. Az idei lezárás tehát ennek a 2021-ben elindult, jól megtervezett folyamatnak a természetes végpontja. Az Innonic startupstúdió oldaláról nézve a portfólió diverzifikálása is fontos szempont volt, de a fő döntés egyértelműen a Shoprenter hosszú távú jövőjének biztosítása mellett szólt. Mekkora volt a tranzakció értéke? Erről sajnos nem áll módomban nyilatkozni. Érinteni fogja-e a tranzakció a mostani ügyvezetést, a csapat létszámát vagy a szolgáltatások körét (akár az Ecommerce Expót)? Abszolút nem. A vevő egy egész, jól működő, profittermelő üzletet vásárolt, nem csak szoftvert vagy piaci pozíciót. Kiemelten fontos számára a folytonosság, így a menedzsment és a csapat marad, minden megy tovább a megszokott módon – mindez immár egy nagy adag professzionális menedzsment- és private equity-tapasztalattal, valamint tudástranszferrel felvértezve. A továbbiakban ti, alapító-tulajdonosok, részt vesztek-e bármilyen formában a munkában vagy a cég életében? Alapító-tulajdonosi szerepben már semmilyen módon nem. Az egyetlen kivétel Kulcsár István Róbert, aki a Shoprenter egyik arcaként továbbra is részt vesz a cég életében, de operatív szerepben, nem tulajdonosként. Mi, a többiek, innentől már csak távoli szurkolók vagyunk a Shoprenter sikeréhez. Anyagi érdekünk már nem fűződik hozzá, ám – részben az érzelmi és múltbeli kötődések miatt – úgy tekintünk rá, mint a saját gyermekünkre, aki felnőtt és kirepült otthonról. Csak a legjobbat kívánjuk neki. A Montagunak is küldtem kérdéseket, de nem kívántak nyilatkozni. The post Teljesen kiszálltak a magyar alapítók a hazai e-kereskedelem egyik legfontosabb cégéből, de van még egy csavar az üzletben appeared first on Forbes.hu.